Szivárvány Kulturális Központ 2010
Egy kis érdekesség: 1927–28-ban épült Lamping József tervei alapján a mai fiatal generáció által Szivárvány Zeneházként ismert Szivárvány Mozi, mely anno a Vörös Csillag Filmszínház címet viselte. Az épület csaknem tíz évig koncertek helyszínéül szolgált, és ezidő alatt nem is töltötte be eredeti funkcióját. Mostanra azonban teljesen felújították, és kulturális központot hoztak létre a kibővítésével, mely a város művelődési központjának szerves részét képezi majd. Mozi most is lesz a többfunkciós, az eredetinél közel négyszáz négyzetméterrel nagyobb hasznos térrel rendelkező épületben.
A megújulást követően Szivárvány Kulturális Központ néven ismét az önkormányzati intézményeként fog működni, mint többfunkciós kulturális központ, amelyben háromféle kulturális funkció kap helyet.
- Zenei rendezvények, hangversenyek színhelyeként otthont fog nyújtani elsősorban a városban működő országos hírű Vikár-kórusnak, és a Kaposvári Filharmonikusoknak, valamint nívós zenei események, programok befogadójává is válik.
- A színpadi rendezvények közül a kamara-, gyermek-és bábszínházi előadások illeszthetők a profiljába, központi épületévé és gazdájává válik a városban hagyományosan kétévente megrendezett Országos Gyermekszínházi Találkozónak.
- Nem utolsó sorban pedig alkalmas lesz konferenciák megrendezésére, valamint bálok, kiállítások, társasági események befogadására is. A tervezett funkció illeszkedik a „Kaposvár a festők városa” éves rendezvénysorozatba is. Az átalakítás során kialakítanak egy „Művész kávézót” és a százéves fák árnyékától hűs, nagy nyitott teraszt is.
És még valami, ami főként a kaposváriakat érinti:
Idén októbertől, közel tíz év szünet után ismét peregnek a filmek az épületben, a kulturális központként újra nyíló Szivárvány ugyanis eredeti funkcióját megőrizve mozinak is helyet ad.
Az októbertől februárig tartó bérletes Filmklub műsorán a világ filmfesztiváljain sikert arató produkciókat tekinthetnek meg a nézők.
Október 5-6: Egy lányról /An Education/
2009, angol film
Október 19-20: Dot.com /Dot.com/
2007, portugál-brazil film
November 2-3: Az út /The Road/
2009, amerikai film
November 16-17: Mindenki megvan /Everybody’s Fine/
2009, amerikai-olasz film
November 30-Dec. 1:Micmacs – (N)agyban megy a kavarás /Micmacs à tire-larigot/
2009, francia film
December 14-15: Varga Katalin balladája /Katalin Varga/
2009, angol-román film
December 28-29: Nem félünk a farkastól? /Kdopak by se vlka bál/
2008, cseh film
Január 11-12: Tapsvihar /Applaus/
2009, dán film
Január 25-26: Barátom Eric /Looking for Eric/
2009, angol-francia-olasz-belga-spanyol film
Február 8-9: Revans /Revanche/
2008, osztrák film
Az előadások helyszíne a felújított Szivárvány Kulturális Központ (Kaposvár, Noszlopy u. 5-7)
Az előadások kezdete: 19.00 óra
Az előadásokra bérlet váltható, melynek ára 4500. Ft.
A bérlet megvásárolható szeptember 1.-től az Együd Árpád Művelődési Központban (Kaposvár, Kontrássy u. 6.)
Érdeklődni: 06-70-414 47 34
|