Toponár ma Kaposvár északkeleti oldala, egykor önálló település volt. 1973-ban csatolták Kaposvárhoz.
A település Kaposvárral összeépült, 1973-tól Kaposvár városrésze.
Történelem
A 18. században települt ide a Festetics család, amely kastélyt, templomot, szobrot emelt a városkában.
Vályi András a 18. század végén megjelent művében a mezővárosról az alábbiakat írta: „Elegyes Mezőváros Somogy Várm. földes Ura Gr. Festetics Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Orczihoz, és Füredhez nem meszsze, Kaposvárhoz 3/4 órányira; határja 3 nyomásbéli, földgyének egy része dombos, a’ többi róna, őszit és tavaszit középszerűen terem, erdeje elég, malma is van, szőlő nélkül szűkölködik, piatza Kanizsán van.”
Fényes Elek 1851. évi leírása szerint: Magyar mezőváros, Somogy vármegyében, kies vidéken, 1188 katholikus, 83 ágostai, 8 református, 296 zsidó lakos Katolikus parókiális szentegyház. „Synagoga. Határa részint dombos, részint róna és igen termékeny. Erdeje derék; mesteremberei számosak; az uraság birkanyájai, különösen szépek.” Földesura Festetics Antal, cs. k. kamarás, s a másodszülötti majorátusi jószágokhoz tartozik. Utolsó posta: Kaposvár.
Reiszig Ede a 19/20. század fordulóján így írta le a települést. Az ekkori adatok szerint a Kaposvártól északkeletre fekvő település már kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 384, római katolikus lakosa 2667 fő volt. Postával, távíróval és vasúti állomással is rendelkezett. A helység történeti adatai a török hódoltság utáni időből származnak. 1703-ban még puszta és Festetics Pál birtoka volt. 1715-ben már jobbágyfalu s ekkor 11 háztartását írták össze. Az 1720. évi összeírás megjegyzi róla, hogy lakosainak egy része elköltözött. A 19. század első felében a gróf Festetics és a herceg Esterházy családok voltak a földesurai. Az 1900-as évek elején Festetics Kálmánnak és Vilmosnak, valamint herceg Esterházy Miklósnak volt itt nagyobb birtoka. A községbeli kastélyt, melyet gróf Festetics Vilmosné és Tolnai Festetics Antal építtetett a 18. század elején, Festetics Dénes gróf megnagyobbítva átalakíttatta. „Van benne kb. 1500 kötetes könyvtár, sok régi metszet és festmény, értékes, régi, berakott bútor és a parkban egy vert vas kapu, mely a szigetvári várból került ide.” Az uradalom 1784. március 6-án és 1792. augusztus 2-án országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A katolikus templom 1818-ban épült. A községbeli apácakolostort (Isteni Szeretet Leányai), mely óvodával van egybekötve, 1875-ben gróf Festetics Dénesné alapította és annak alapítványi letétje tartja fenn. 1840 június 23-án az egész falu leégett, 1855-ben pedig a kolera követelt sok áldozatot. A lakosok önsegélyző és fogyasztási szövetkezetet és gazdakört tartanak fenn.
Ekkor a községhez tartozott:
- Fészerlak-puszta, mely az 1733–57. években Festetics Kristófé volt. Szomszédságában feküdt Apáti, mely már az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordult, az 1536. évi összeírásban pedig 8 portával volt felvéve.
- Zarany-puszta a középkorban jelentékeny falu volt, mely már az 1332–37. évi tizedjegyzékben is előfordul. 1408-ban Szerdahelyi Korom János birtoka. 1536-ban Dersfi Miklós volt a földesura. Az 1726–1757. években már puszta és a Festetics családé.
- Belső-major (azelőtt Új-major) és Kisiván-major. E puszták 1900 körül a Festetics uradalomhoz tartoztak, míg
- Répás-puszta herceg Esterházy Miklós birtoka volt.
Nevezetességei
- Festetics Karolina Művészeti Bázisóvoda
- Egykori barokk Festetics-kastély, 6 hektáros parkkal, ma általános iskola. Helyi védettséget élvez, kapuja egykor a szigetvári várhoz tartozott.
- Római katolikus templom, értékes freskóit Dorfmeister István készítette. Műemlék, országos védettség alatt áll. Építtette a Festetics család barokk stílusban (1779-1781).
- Nepomuki Szent János szobra.
- Kaposvári Egyetem.
- Szent Flórián szobra.
- Első vízmű épülete.
- Toponár nyugati részénél található a Deseda-tó amelyet a Deseda-patak felduzzasztásával hoztak létre a 70-es években. Nyáron népszerú fürdőhely, kempingjét külföldiek is látogatják.
- Toponári Általános Iskola
Forrás
- Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pest, 1851.
- Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda, 1796-1799, 3. kötet, T.
- Reiszig Ede: Somogy vármegye községei. Toponár. In: Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai, III. kötet.
|